2017. augusztus 15., kedd

2017 évi Világraszóló Lehetőség-kutató Versenyünk kiírása

Hagyományainkhoz híven 2017-ben is meghirdetjük mától a Világraszóló Lehetőség-kutató Versenyünket (pályázatunkat), ami a (civil) ifjúsági szervezet (ingyenes) lehetőség-tanácsadás szolgáltatását fejlesztheti és segítheti, illetve a tehetségkutató és -gondozó célkitűzésünkben vesz részt. A pályázati kiírás most sokkal jobban leegyszerűsödött és kibővült, hogy még többen tudjanak abban részt venni. Így bárki részt vehet a versenyen, aki az alábbi feltételeknek megfelelően pályázik.
  1. Kiíró: Tresó Ifjúsági Klub - klubmenedzser (Kreatív stúdió)
  2. Támogató: Tresó Ifjúsági Klubért Alapítvány
  3. Pályázat témája: 1. Közösségi vállalkozás és ifjúsági kezdeményezések 2. Egyéb (új kezdeményezés, tehetség stb.)
  4. Pályázati célcsoport, kör: bárki (csoportosan is)
  5. A pályázónak azonosíthatónak kell lennie
  6. Beküldhető pályázatok száma: pályázónként nincs korlátozva
  7. Pályázati kritérium: olyan lehetőségeket keresünk, amely elsősorban az ifjúsági szervezet 2017 tematikus évéhez kapcsolódik vs. új kezdeményezéseket és tehetségeket mutat be, nem ütközik jogszabályokba és a jó ízlésbe, illetve a közerkölcsbe és konkrét, aminek a lehetősége, az előnye, hátránya és veszélye vizsgálható.
  8. Pályázat benyújtásának helye: Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) Facebook csoportunk (Post - Write something)
  9. Pályázat benyújtásának módja: posztolással, új szöveg beírással (ajánló a beküldéshez alul a beküldendő pályázat tartalma részben található - nem kötelező, egyszerű megosztás is lehet, vagy link)
  10. Pályázati kategória: nem határozzuk meg mert egybeeshet
  11. Pályázatok benyújtásának határideje: 2017 december 31 
  12. Pályázatok bírálata: a meghirdetéstől folyamatos "like" (gyűjtő) közönségszavazással
  • a beérkező pályázatok vizsgálatra kerülnek (moderálhatók)
  • hasonló vagy azonos pályázatnál az elsőnek beérkező lesz érvényes
  1. A beérkezett és befogadott pályázatokról visszajelzés a csoportban (pályázati kód)
  2. A verseny győztes kihirdetése: szavazással a Facebook csoportunkban 2018 január 2-án
  3. Egyéb tudnivalókért a pályázatkiírójához lehet fordulni.
  4. Nyeremény: a felajánlásoktól függően változhat, a támogató dönt róla
  5. A pályázati kiírás módosítható, visszavonható!
  6. A beküldendő pályázat tartalma (nem kötelező, ajánlás):
  • Lehetőséget ajánló, versenyző, csoport megnevezése (ha nem jelölik, akkor a kommentelő)
  • Lehetőség megnevezése
  • Lehetőség leírása, bemutatása röviden
  • Lehetőség célcsoportja - (kiknek szól?)
  • Elérhetőségek a lehetőség megismeréséhez (link, fotó, cím stb.)
  • (Közhasznúság) Indoklás, amiért az a lehetőség hasznos lehet

  • Lehetőség szerint  előny-, hátrány-, veszélyelemzés

Beérkezett pályázatok - verseny azonosítóval

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com